Late summer view og Gerecse mountains with fields and farmlands

Tour Horizont tájegységek: Gerecse

A 2026-os Tour Horizont.által érintett hetedik tájegység. Ez a Horizont kerékpártúra útvonal 18-as és 17-es szakasza.
🚴 Táv: 100,3 km I 🚵 Szintemelkedés1432 m I 💪 Nehézség: 7/10


A Gerecse olyan furfangosan növesztette ki magát, hogy kétszer minimum, de igazából többször is meg lehet (kell) mászni a Horizont-útvonalon. Bemelegítésként először a kistestvérét, a Somlyót - hogy rögtön bebizonyosodjon, errefelé az lesz a boldogabb bringás, akinek több teleszkópja van.

Nomen est omen, a következő csúcsok között halad az út Vértesszőlősig: Hársas, Baglyas, Hallgató, Őzfej, Rongyos, majd Kappan. Ez a szakasz bizony rázós és nem telik el hamar. 

A koldusszállási vadászháztól kezdődően körülbelül 300 méter szintet kell leküzdeni 7 kilométeren, és abból egy méterre se lehet mondani, hogy gucci, viszont utána még ennél is hosszabb ereszkedés következik Samuig, illetve az ő tarkócsontjának előkerülési helyéig az Előembertelepen.

A vértesszőlősi állomáshoz közel, a lámpás kereszteződésben lévő abc minden nap nyitva tart már kora reggeltől délutánig vagy estig. Udvarias kiszolgálás, korrekt választék, az üzlet előtt néhány szék – semmi faxni, bizonyos körülmények között viszont luxusnak számító szolgáltatások találhatók itt. Innen Tatáig, sőt az Által-éri hídig aztán ki lehet pihenni a Déli-Gerecse okozta fáradalmakat/élményeket, kivéve, ha északi szél van. Bringaúton rohan az idő, az Öreg-tó tükrén pedig vízipókszerű evezősök csúszkálnak. Nagyváros, melegétel, nyüzsgés (kóválygó turisták).

Aki kicsit lemenne a térképről (úgy 250 métert), annak hasznos infó lehet, hogy a tatai Fényes fürdő és kemping bájához alig van mi fogható. Aki ide betér, egyszerre érezheti magát egy tizenkilencedik századi realista regény gyógyulást ígérő fürdővárosában, egy romantikus Kabos Gyula-filmben, és sörrel a kézben egy Üvegtigris-jelenetben.

Ezután aki nem akarta, az is megtudja, hogy a Kőpite tulajdonképpen finom. A Gerecse nyugati vonulatában egy egykori római kőhordó úton, régi kőbányák mellett vezetve, lélegzetelállító (kő)körpanorámával várja a túrázókat a Kőpite-hegy. A magaslat jellegzetes, lepényszerű, pitére emlékeztető alakjáról kapta a nevét. Évmilliókkal ezelőtt itt fakadt karsztforrások és az ezekhez inni járó déli mamutok világa ez, most pedig pecsételőhely, de annak első osztályú, hiszen a pöpec panoráma mellett fedett pihenő is van.

Dunaszentmiklós felé tovább indulva egyre több és szebb a szőlőültetvény. Az Észak-Pannónia kis borvidékei közül talán a Neszmélyi borvidék az, amelyik az elmúlt évtizedben a legörömtelibb fejlődésen ment keresztül. A horizontosoknak pedig a borvidéken kell keresztül menniük – víz nélkül! Tata és Péliföldszentkereszt / Mogyorósbánya között ezért fontos észnél lenni: a dunaszentmiklósi kilátóval szemben lévő temetőben van víz, az (majdnem) biztos. 

Az útvonalon lévő vendéglátó egységek közül viszont az egykori Zöld Akác Étterem átmenetileg bezárt, a Ströcker Vendéglő pedig mióta levette a cégért a falról, azóta csak a nagyobb önbizalommal és szomjúsággal érkezők merik az udvar felől megközelíteni. Az útvonalhoz képest kis kitérővel a Petőfi Sándor utcán nemrég nyitott meg a jónevű Bor-Só élelmiszerüzlet – sokaknak ez jelentheti majd a menedéket.

A cédrusos, csodálatos Neszmélyi Arborétum után a Bikol-patak völgyében a molyhos tölgynél olyan lombkorona sétány található, ahol nem vágták ki a fákat. Árnyas, hűvös hely ez, ahogy a Pap-réti tó mellett eldugott pihenő- és bivakhely is. Innen egy 200 méter szintet bekebelező mászás, és pikk-pakk Pusztamaróton találja magát az ember. Furcsa egy település ez, ugyanis már nem az: az 1970-es években teljesen elnéptelenedett.

Van itt viszont egy templomromra hasonlító emlékmű, aminek semmi köze semmilyen templomhoz: a mohácsi csatát követő pusztító török leszámolásnak állít emléket. Vele szemben pihenő, illetve kicsit odébb ifjúsági tábor (annak minden előnyével és hátrányával).

Az útvonal Dunaszentmiklós után technikailag kevesebb kihívást tartogat, mint amilyen trükkös a hegység túloldalán volt, unalmasnak vagy síknak viszont semmiképp sem mondható. Említésre méltó pont a péliföldszentkereszti Szalézi Rendház, ami ügyesen eldugott a hóna alá egy kis büfét, Mama Calestina névvel.

A Gerecse Natúrpark ennél nehezebben eltéveszthető, ahogy a Mogyorósbánya felé vezető kaptató is. Ami Tokod után következik, arra nem lehet mondani, hogy a szakasz ékkövét jelentené, egyszerűen csak túl kell lenni rajta. A dorogi Palatinus-tó viszont hazánk egyik legtisztább vizű tava, és aki ismeri, az tudja, hogy az észak-keleti oldalán a horgászok között népszerűtlenül ugyan, de ingyen lehet benne strandolni.

Kapcsolódó bejegyzések

Tour Horizont manifesto

A Tour Horizont egy „versenymentes” bikepacking esemény, amely a Hungarian Divide örökségéből, valamint az egész évben elérhető és kitáblázott Horizont kerékpáros túraútvonalból született, de...
Készítette KLND .
May 21 2026

Tour Horizont tájegységek: Vértes

A 2026-os Tour Horizont által érintett hatodik tájegység. Ez a Horizont kerékpártúra útvonal 19-es szakasza.🚴 Táv 63 km I 🚵 Szintemelkedés: 897 m I 💪...
Készítette Lili Chripkó
May 18 2026

Tour Horizont tájegységek: Bakony

A 2026-os Tour Horizont által érintett ötödik tájegység. Ez a Horizont kerékpártúra útvonal 21-es és 20-as szakasza.🚴 Táv: 123,4 km I 🚵 Szintemelkedés: 1581 m I 💪...
Készítette Lili Chripkó
May 18 2026

Tour Horizont tájegységek: (Pilis) Budai-hegység

A 2026-os Tour Horizont által érintett nyolcadik és egyben utolsó tájegység. Ez a Horizont kerékpártúra útvonal 16-os szakasza.🚴 Táv: 59,4 km I 🚵 Szintemelkedés: 932 m I...
Készítette Lili Chripkó
May 18 2026

Világ bukósisakosai egyesüljetek!

Egyesülni, egyesülni, de hogyan? Szerencsére ezt már nem kell kitalálni. Pár srác, akik közül mindegyik máshogy ejti, hogy „gravel”, megtalálta a megoldást. Így lett...
Készítette Lili Chripkó
May 06 2026

Tour Horizont tájegységek: Balaton-felvidék

A 2026-os Tour Horizont által érintett negyedik tájegység. Ez a Horizont kerékpártúra útvonal 22-es szakasza.🚴 Táv: 72,8 km I 🚵 Szintemelkedés: 1053 m I...
Készítette Lili Chripkó
May 05 2026

Tour Horizont tájegységek: Keszthelyi-hegység és a tanúhegyek

A 2026-os Tour Horizont által érintett harmadik tájegység. Ez a Horizont kerékpártúra útvonal 24-es és 23-as szakasza.🚴 Táv: 110,4 km I 🚵 Szintemelkedés: 1330 m...
Készítette KLND .
Apr 28 2026