A tudat fejlesztése nem tömegsport

Amikor a Mátrixból szállóigévé vált a mondat, hogy „there is no spoon”, akkor a tudat fejlesztésének elmélete hirtelen utat talált a nagyközönséghez. A mondat lényege nem az, hogy a kanál nem létezik, hanem a felismerés, hogy nem a világot kell alakítanunk (hajlítgatnunk), hanem a valóságról alkotott elképzeléseinket kell sokkal rugalmasabban kezelnünk. A korlátaink nem a fizikai valóságban húzódnak, hanem a saját gondolkodásunkban. Az persze más kérdés, hogy mindenki munkálkodott-e a tudatfejlesztésen, aki a film rajongójaként hosszú bőrdzsekit és cyberpunk szemüveget hordott évekig.

Hogy mi köze ennek a kerékpározáshoz? Hirtelen nagyon sok lesz, amikor egy szinte megugorhatatlan helyzet vagy kihívás elé gurulunk. Mindenkinek egyéni, hogy mi tűnik számára majdnem lehetetlennek, a lényeg, hogy mit tud vele kezdeni. Belefejel-e a saját határaiba, mint egy falba, vagy távolabb tolja azokat? Összetöri magát vagy könnyedséget él meg?

A történet rendkívül hosszú, ahogyan a tudatról az emberiség elkezdett gondolkozni. Évszázadokon keresztül foglalkozott vele a filozófia és a pszichológia is, mindegyik elmélet hozzátett valamit az előzőekhez. A tudat a lét bizonyítéka, az önmegtapasztalás folyamata, és felfogható egy érzékszervként is. Fejleszthető és finomhangolható minden alkalommal, amikor valamilyen határterületre érünk. A munkára bírt tudat segíti a cselekvőképességet, kimozdít egy beragadt állapotból, nehéz érzésből, önkorlátozó spirálból.

Konkrétan: negyedik napja esik az eső, fájdalmasnak és értelmetlennek tűnik a tovább haladás. Vagy esetleg elfogyott az élelem, elcsigázott a test, le akar ülni és sírni, de közben csíp a bögöly és mély a homok. Összeesküdött a világ, fáj a vállon vinni a bringát, állandóan megbotlik a láb, elmozdul a csomag, minden lassan és nehezen történik. 

Hát igen, ez biztosan nem a normalitás világa, de aki ilyen helyzetbe került, az pont azért került oda, hogy túllépjen a normalitáson. Csak nem feltétlen tudja, hogy hogyan. Aztán általában valahogy mégis megtörténik. Akinek nem elég a „valahogy”, az tudja gyakorolni és szándékosan alakítani is – ezért érdemes a tudati anatómiával foglalkozni. 

A jelenlét minősége határozza meg az élményt és a lehetőségeinket is, amikor elérünk a határunkig. A küzdelem egy lehetséges válasz, de annak elfogadása is, hogy nincs elkülönülés. Milliónyi szállal kötődünk a térhez, ami körülvesz minket, ezért lehet belőle meríteni is ahelyett, hogy küzdünk ellene. Ez az erő alapja. 

Az erőnlét tágabb felfogása rengeteg plusz wattal ér fel: aki nem veszti el a fókuszt, nem borul ki, és maximum örömében – vagy valaminek az elengedése közben – sír, az rengeteg energiát spórol magának. Persze ez nem megy mindig csettintésre. A hétköznapi világ mindenkit szépen körbevakol, hogy ne legyen egyszerű eljutni a saját középpontunkig. Nem egyszerű, de lehetséges. Csak gyakorolni (edzeni) kell, igen, ezt is. 

Mindenki képessé tud válni rá, hogy figyeljen a saját testének jelzéseire, hogy meg tudja ragadni a saját érzelmeit. Aki birtokában van ennek a tudásnak, az nem csupán belecsúszik a flow állapotába, hanem képes tudatosan meg is teremteni azt.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet ez a téma, és szívesen megtudnál többet is a tudati anatómia témájáról, akkor hallgasd meg podcast adásunkat Fekete Lászlóval, az Énerőműhely alapítójával és Oláh Péter kaland- és ultrabringással.

Iratkozz fel és kövess minket!

Hallgass minket a kedvenc podcast platformodon, és kövesd a KLND-t a közösségi médiában a legfrissebb epizódokért!
Ha érdekel a „belső körünk”, és szívesen csatlakoznál egy kalandkerékpáros közösséghez, nézd meg a KLND Clubot.
A részleteket itt találod: https://www.klnd.fun/pages/klnd-club